Kérem, ne vegyék nagyképűségnek, hogy az itt mellékelt íráscsokrot mesterhármasnak neveztem el. Trilógiának nevezni tényleg nagyképűség lenne e három kurta firkálmányt. Irástudományomat nem tartom mesterinek a szó fennkölt értelmében. A címmel se többet, se kevesebbet nem akarok mondani, mint a sportriporter, aki mesterhármasnak titulálja annak a focistának a teljesítményét, aki egy meccsen háromszor talál a hálóba. A mester szó eredetileg hozzáértő iparost jelentett. Életemben sok szakmával próbálkoztam: értője lettem többek közt a telefon-szerelésnek és a neutron spektroszkópiának. Miután egyetemen számítástechnikát és a Sziklás hegységben síelést oktattam, az ács szakma és az ingatlan értékbecslés között az irodalom nevű mesterségbe is belekóstoltam és a céh egyenlőre nem vetett ki magából.

A bűvös hármas szám említését fontosnak tartom. Ezt a rögeszmémet még gyerekkoromban szedtem fel. Talán a farkas felett győzedelmeskedő három kismalac története ihletett, talán Ludas Matyi, aki háromszor verte le sérelmét Döbrögi uramon.

Első, hosszabb lélegzetű művem, a “Menj Amerikába!” amolyan sztorizós írás. Élettörténetem töredékeit söpörtem össze agyam pókhálósodó szegleteiből. Ezzel elmentem vadászni, ezt meglőttem, ezt hazavittem… Szándékosan kerültem a lelkizést és a mélyebb filozófiai gondolatokat. Visszaolvasás után rájöttem, hogy egy hozzáértő forgatókönyvíró és rendező nagyszerű akció-filmet készíthetne belőle. A könyvet megmutattam egy barátomnak, aki a hollywood-i filmberkekben mozog.

– Nem rossz, Európában sikere lenne, de itt, Amerikában nem megy el. Az amerikai mozinézőt nem érdekli, hogy egy európai bevándorló mit gondol róla, a legnagyszerűbb nemzet tagjáról. Vagy ajnározza, ami unalmas, vagy kritizálja, ami otromba. Ilyen tárgyú filmből már egy tucat bukott meg. Hollywoodnak nem téma, hogy az ismeretlen N. L.-nek mi jár a fejében. Legyél először híres ember és akkor az is fontos lesz, mi jár a fenekedben és hogy hány rétre hajtogatod a vécépapírt.

A vélemény lelombozó volt, de elfogadtam. A kézirat elkészülte után hiányérzetem támadt. Egyrészt írni szerettem volna tovább, de a könyvbéli történet azzal az eseménnyel fejeződik be, hogy elkezdem a regény írását. A Mőbius-szalag bezárult, a magam által kötött hurok visszavonhatatlanul megszorult. Másrészt meg voltam arról győződve, hogy események felsorolásán túl többre is képes vagyok. Igényét éreztem annak, hogy mélyebb gondolataimat is papírra vessem. Szenvedélyemmé vált az írás. Csak az apropót kerestem, hogy a mámorába feledkezhessem. Amerikai lapokban rendszertelenül jelentkeztem. Eleddig minden angolnyelvű írásomat elfogadták közlésre. Egy régi barátom váratlan halála kihívás volt számomra: lehet-e nekrológot írni úgy, hogy az elhunyt személy sablonos ajnározása nélkül mutatjuk meg az egyén emberi kvalitásait. Számos angol cikkem után végre magyarul is megjelentem. “A Deimanik” c. írást az Élet és Irodalom leközölte.

A következő cikkem szintén az ÉS-ben jelent meg. Egy kikézbesítetlen levél volt az apropó, de tartalma túllép az egyén háborgásán a mindennapi bosszantó események felett. A “Levél Amerikából Európába és vissza” nem egy sztori, hanem társadalom-kritika. Azt feszegeti, hogy a rendszerváltással megváltozott-e a polgár kiszolgáltatottsága a hatóságokkal szemben.

A mesterhármas harmadik darabját megint csak egy focista góljához hasonlítom. A játékos háttal áll a kapunak, szorongatott helyzetében nincs ideje és lehetősége leállítani a labdát és megfordulni, de hanyattvágva magát, kapásból ollózva eredményes lehet. Egy Los Angeles-i magyar barátom, aki olvasta a két korábban megjelent cikket, azt állította, hogy Magyarországon nem lehet óvatoskodás nélkül faji kérdésekről és előitéletekről beszélni. Szerintem az irodalomban (és a közéletben) nem létezhetnek tabuk. (Talán ezért is provokálom néha a nemlétező cenzúrát trágár kitételekkel.) Fogadtam vele, hogy leírom a “túlérzékeny zsidó″, “gringo”, “büdös cigány”, “tanulatlan mexikói” sztereotipiákat és anélkül, hogy minősíteném e közhelyeket használókat, rámutatok az előitéletek abszurd voltára. Igy, kapásból született a “Különbözünk, hát összekülönbözünk”. Remélem, ha megfordulok, rezegni látom a hálót.