A környékhez való vonzalmam és averzióm egyaránt
érthető. Ott minden olcsó a lakbértől az emberéletig
Mottó: “Van aki tudja, van aki tanítja…”
Apámmal sohasem sikerült lazán csevegnem. Ő örökké a lényegre kíváncsi. Harminc éven át, amíg Magyarországon vele éltem és valamit hosszan próbáltam neki elmesélni, mindig közbevágott: “A lényeget mondd!” Hogy irigyeltem Péter barátomat, akinek az apja azzal szakított félbe: “A lényeg nem érdekel. Meséld a részleteket!” Valahol ez a különbség újsághír és szépírás között is. Az előzőnek tömörnek és szigorúnak kell lennie, mint amilyen apám. Az utóbbi elkalandozhat, és a címe is lehet kétséges, amit esetleg meg kell magyarázni. Végül is, nem erre való az időnk, beszédképességünk és a mű maga? Hát essünk neki.
Az amerikai könyvtermés jelentős részének “How to”-val kezdődik a címe. Hogyan legyünk egészségesek, asztalosok, milliomosok, kimeríthetetlen társalgók és fáradhatatlan szeretők, gyorsolvasók, könnyűbúvárok. Hogyan szabaduljunk meg felesleges kilóinktól (ideát fontjainktól), alkalmatlan alkalmazottunktól, kleptomániánktól, szorongásainktól. Hogyan jussunk barátokhoz, orgazmushoz, lelki békéhez, vagyonhoz, jó álláshoz. A “How to …” könyvek számomra eleve gyanúsak, mert bagatellizálást rejtenek. Valóban oly egyszerű volna az élet, hogy a nagy kérdések megoldására receptek írhatók? Az ő életük talán, de nem az enyém. Mindennek ellenére beléjük kukkantok, ahogyan ezt Ön is megtette az én irományommal.
– Hátha mégis kisül valami. – gondolhatja a nyájas olvasó. Néha igen, de legtöbbször vagy nyilvánvaló, vagy ostoba dolgokról szól az írás, beleértve az enyémet is. Ami még mindig lehet tisztességes indíttatású, szemben a hazug könyvekkel. Sajnos túl sok szerző hazudik. Az egyik azt állítja, hogy a Föld lapos, a másik, hogy ő volt is a szélén. Egy meggazdagodási tanácsokat osztogató mű írójáról például kiderült, hogy állításával szemben nem nulláról kezdte. Pontosabban hat nulláról, ugyanis egy milliót örökölt fiatalon . Ennek ellenére már kétszer tönkrement és csak az utóbbi vállalkozásán gazdagodott meg újra igazán: sok millió példányban el tudta adni a meggazdagodás receptjét tartalmazó könyvét. Hát tőlem se várjanak sokkal többet. Elmondom, hogyan válhat az ember íróvá, és ezáltal talán íróvá válok.
Majd’ kifelejtettem a cím közepét, az amerikait. Újra csalódást kell okozzak. Amerikaivá válásommal nem dicsekedhetem; esetem se nem tanulságos, se nem érdekes. A pesti születéssel megvert ember attól lesz amerikai – ha az lesz egyáltalán -, hogy ott lakik, ott dolgozik, amerikai nők fenekét nézegeti, és hűha helyett gee-t mond.
Maradjunk annyiban, hogy ’88 óta az Egyesült Államokban élek. Az otthonról hozott fizikus kandidátusi fokozatom a tengeren túl annyit sem ért, mint a szintén otthonról hozott fogkefém. USA-beli karrierem néhány állomása időrendben (figyeljék az ívet): építőmunkás, küldönc, ács, komputerszerelő, szájharmonikás egy rock zenekarban, programozó, síoktató, ingatlan értékbecslő, statisztikus, sakkrovatvezető.
Látják, ilyen egyszerű. Nem telt bele hat rohadt év és máris rendszeresen megjelenek a Rocky Mountain Chess Magazine-ban. Stabilan bedolgoztam magam a laphoz. A tulajdonos már két szerkesztőt lecserélt, amióta ismerjük egymást. Én szilárdan tartottam magam és az utolsó számban már több mint egy oldal az enyém volt. Tényleg ez volt az utolsó szám, mert a lap ideiglenesen megszűnt. Higgyék el, nem miattam. Valószínűleg több szerkesztő nem volt hajlandó ingyen dolgozni.
A szerkesztők anyagi vitába bonyolódtak a tulajjal, ami velem nem fordulhat elő. Én ugyanis nem kapok fizetést a munkámért. Ezt a szokásomat még Pestről hoztam, úgyhogy utolsó megjegyzésem bizonyára nem hozta Önöket közelebb a címben megcsillantott célhoz. De azért tessék kérem komolyan venni a tanácsaimat. Ha az író mivoltának meghatározásában az írásért kapott fizetség szerepelne, igen sok nagyság kipotyogna a rostán. A definícióban a megjelenés kell legyen a kulcsszó. Ha már méricskélünk, a példányszám a döntő, nem az írással megkeresett pénz.
Hol tartottam? Ja igen. Amerikaivá és íróvá válni. Esetemben a kettőnek nincs sok köze egymáshoz, ha csak az nem, hogy az amerikai élet hozta ki belőlem az írhatnékot. Munkásságomat Hollywoodban kezdtem. Nem a stúdiók környékén dolgoztam, de az álomgyártók környékén laktam. Céltalanul, többnyire munkanélküliként csavarogtam a filmek fővárosában. Az utcán nem volt szükségem sok angol szóra. Az amerikai angol nagyon egyszerűnek tűnt. Akár el is felejthettem volna az Európából hozott négyezres szókincsem felét. Felcsíptem egy tucat új szót és folyékonyan tudtam kommunikálni.
Minden “jövés” vagy “menés”. Az elvitelre vett étel neve “to go”. A szándékot vagy jövőidőt is go-val fejezik ki. “I am going to kill you!” avagy “I’m gonna kill ya!” A múlt idő is ‘go’. Ami lejárt, elmúlt, vége vagy késő: “It’s gone”. Az ellopott, elvesztett dolgok ‘gone’. A közvetítő ‘go-between’. Az ember nem felszámol egy üzletet, hanem ‘goes out of it’. Folytatni valamit: ‘to go on’. Az osztályban való rosszalkodás ‘goings-on’. Jelen, uralkodó, hozzáférhető, működő: ‘going’ or ‘ongoing’. A színpadi táncosnők ‘go-go girls’. Egy energikus, agresszív személy: ‘go-getter’. Az autópályán való lassú haladás ‘stop and go’. Randizni, szórakozni, étterembe menni: ‘going out’. Ez talán csak nekünk, magyaroknak furcsa, mert a mi nyelvünkön a ‘kimenés’-nek a kinti házikóhoz van köze, szemben a ‘bemenés’-sel, ami azt jelenti, hogy valami kínos történt a gyerek nadrágjában.
Többnyire a hollywoodi utcákon lézengtem. Szerettem volna azt képzelni, hogy egy forgatáson vagyok, és az egész csak egy szerep, felvétel után hazamehetek. Néha legszívesebben beleüvöltöttem volna a képzeletbeli forgatásba:
– Nem tudnátok magyarra szinkronizálni ezt a rohadt életet?!
Ők nem váltottak nyelvet, hát nekem kellett a ‘come’ és ‘go’-nál egy kicsit több angolt tanulnom.
Aki ismeri Los Angelest, tudja, hogy a Hollywoodban lakást nem dicsekvésnek szántam. Az elegáns részek az óceán közelében húzódnak. Ahogyan elhagyjuk Beverly Hills-t keletre haladva Los Angeles besűrűsödik, mint a kőolajlepárló oszlop lefelé: legfelül a legkönnyebb finom alkoholpárlatok desztillálódnak, legalul már csak ragacsos kátrány marad. Én Hollywoodtól is keletre, Koreatownig süllyedtem, ott csapódtam ki. A környékhez való vonzalmam és averzióm egyszerre magyarázható. Ott minden olcsó a lakbértől az emberéletig.
Már megint a saját szavamba vágtam, visszatérek a címbeli hogyanhoz. Első amerikai műveimet a szükség diktálta. Sok évvel azelőtt, még mint magyar kutató tudományos cikkeket írtam rangos nemzetközi folyóiratokba: Technometrics, Nuclear Instruments and Methods, stb. Az első, nem szakmai írásom egy helyi ingyenes lapban jelent meg. Ezt itt teljes terjedelmében közkinccsé teszem:
Számítógépes szakember hardware és software munkát vállal óránként 20$-ért. Hívja Lászlót (213)555-8613.
Második miniatűröm már 2 millió példányban jelent meg. Nem túl mélyenszántó, de igen tanulságos. Beleadtam apait, anyait, lássák, hogy tudom pontosan, mit akarok. Semmi köntörfalazás, mellébeszélés. A szívem vérével írtam. A megjelentető kiadvány címe: RECYCLER. A fejezeté: 82 domestic autos. A szerkesztő jelentősen meghúzta gyöngyszememet, de azért így is csillog:
Plymouth Reliant, 2ajt, tszta,sebv, met/szrk, rádió, hátsó srlt, jl néz ki, jl fut, 2200 $.
Tudom, az eleje homályos, csak az érti, aki benne él, de a végére kitisztul minden, és – bár az utolsó szó kicsit erős – az ember happy end-et sejt. Nem élek vissza az olvasó türelmével és elmondom a lényeget. (Apám, ez Neked is szól!) Tegnap levelet kaptam egy nagy New York-i lap szerkesztőjétől, hogy közlésre elfogadta egy kétflekkesemet. Hát így kell amerikai íróvá válni. Az autóeladástól a sikerig persze eltelt öt év. Akit érdekelnek a részletek, annak legközelebb is írok.