Sikersztori

Kolorádóban, a Las Vegast Denverrel összekötő I 70-es autópályától 25 mérföldre délre fekszik Powderhorn, egy kis sítelepülés. Amolyan családi üdülőhely három felvonóval, mintegy tízezer láb magas hegycsúccsal és egy tucatnyi lesikló pályával, amelyek közt kezdőknek való nyuszi-lejtő és embert próbáló fekete jelzésű pálya egyaránt található. A hely nem vetekszik Aspennel, bár egy rövid ideig hasonló hírnévnek örvendett, mint a milliárdosok, hollywood-i nagyságok és ünnepelt sportolók által felkapott síparadicsom. Múló vonzerejét egy kisvállalkozásnak köszönhette. Itt kezdte meg ugyanis áldásos működését az Anti-Fog Unlimited, amelynek tulajdonosa, egyszemélyben kizárólagos dolgozója garantálta, hogy az általa kezelt szemüvegek négy hétig páramentesek maradnak. Ez önmagában nem ok a világhírnévre, de a véletlen úgy hozta, hogy a vállalkozás egyik napról a másikra felkapott lett.

Jim, a cégvezető a síház halljában, a bejárathoz közel felállított asztalkán folytatta üzleti tevékenységét. A kuncsaft átadta neki olvasó-, nap- vagy síszemüvegét egy dollár kíséretében, a vállalkozó pedig egy sűrű folyadékkal megnedvesítette, majd egy tiszta ronggyal áttörölte az üveget. Az emberek elégedetten távoztak és senki sem jött vissza reklamálni, hogy a kezelés nem állta ki az ígért egyhónapos garanciát. Amikor minden vendéget kiszolgált, hősünk egy lapos üveget vett elő, meghúzta, majd elégedetten csettintett, mint aki jó boltot kötött. Az üzletmenet lagymatag, a bevétel csekély volt az idény közepéig, amikor is egy újságírónő vetődött Powdernhornra. Cindy egy országos tabloidnak dolgozott és aznap amiatt aggódott, hogy a közeli lapzártáig nem hoz össze közölhető anyagot. Már a New York-i szerkesztőséget tárcsázta a hallban lévő nyilvános telefonon, hogy késését kimagyarázza, amikor a híres-hírhedt énekesnőt, Madonnát vélte megpillantani, amint Jim asztalkájától a kijárat felé indul. Ebben a pillanatban vették fel a kagylót a vonal másik végén.

– Főnök, fantasztikus hírem van – improvizált Cindy a telefonba. Tudta, hogy tizedmásodpercen múlik az alkalom megragadása vagy elszalasztása.

– Egy órán belül küldöm az anyagot. Tartson fenn két oldalt számomra, lehetőleg a lap közepén! Most mennem kell!

Futballkapusnak is dicséretére váló vetődéssel egy felvételt készített a távozó sztárról az épület üvegajtaján keresztül. Miközben utánarohant, fényképezőgépe automatikusan visszacsévélt. Az újságírónő az utolsó kockát lőtte el a szexbombára. Bármennyire is futott, párás szemüvegén át nem tudta leolvasni a távozó öreg Ford teherautó rendszámtábláját. A gépkocsi vezetőjéből csak egy hatalmas cowboy kalap látszott, de utasáról ismét megállapította, hogy határozottan hasonlít Madonnára.

Lihegve tért vissza Jim asztalkájához.

– Tudja, ki volt itt az előbb? – kérdezte a vállalkozót.

– Asszem láttam már a tévében énekelni, de nem tunnám megmondani a nevét – erősítette meg a sejtést a vállalkozó. – Nem párátlaníthatnám a szemüvegét?

– A Ford vezetőjét ismeri?

– Hát ki ne ismerné a Joet! De lehet, hogy Jacknek hívják. Egy dollárért olyan bevonatot kap, hogy egy hónapig nem lesz homályos a szemüvege.

– Hol lakik ez a Joe vagy Jack?

– Asztat nem tudom. Ha nincs megelégedve, visszaadom a péndzét.

– Tessék, csinálja! Az előző hölgy is a napszemüvegét kezeltette? – húzta elő noteszét az újságírónő.

– Nem, ő másér vót itt.

– Miért, milyen más szolgáltatást nyújt még a klienseinek? – vált Cindy hangja izgatottá.

– Én kérem síszemüveget is párátlanítok. A hölgynek az vót.

Az újságírónő látta, hogy használható információra nem számíthat. Egy tízdollárost nyomott Jim markába.

– Tartsa meg a visszajárót!

Másnap egy globális jelentőségű esemény mozgatta meg az Egyesült Államokat és egy lokális Powdernhornt. Az országra szóló hír a pletykalapban jelent meg MADONNA TITKOS VISZONYA EGY KOLORÁDÓI FARMERRAL címmel. Alatta egy fénykép, amint a híresség az öreg Ford felé tart. Az énekesnő jellegzetes arcélét és a sofőr széles karimájú kalapját tisztán kivehettük a képen. Cindy ügyesen leplezte, hogy a riport meglehetősen hiányos forráson alapul. A kép meggyőző volt, a szöveg pedig az egyetlen biztos pontot, Jim üzletét részletezte némi túlzásokkal. A tisztító anyagot csodaszernek, Jimet rejtélyes feltalálónak titulálta, akinek asztalánál világsztárok tolonganak.

A második említésreméltó esemény legalább úgy felkavarta a helyi indulatokat, mint az első az országos közvéleményt. A powderhorn-i lokális szenzációt az okozta, hogy Jim egy bekeretezett újságkivágás kíséretében szerénynek nem mondható táblácskát helyezett el az asztalán:

MINDENNEMŰ LÁTÁSI SEGÉDESZKÖZ PÁRÁTLANITÁSA 10 $-ÉRT, HÍRESSÉGEK ÁLTAL KIPRÓBÁLT ANYAGGAL.

A nyelvtani hibákat e sorok írója javította ki. Ezzel nem csupán a sikerhez járultam hozzá, de egy későbbi ingyenes párátlanításra is jogosulttá váltam, akkor már 10 dollárnyi névértékben. De térjünk vissza hősünkhöz, hiszen e történet célja nem az írással megkereshető anyagi javak sorolása.

A szemtelenül magas ár ellenére Jim forgalma megszaladt. Jöttek a Madonna-imádók, a sznobok, a majdan híres zenészek, sőt, vezető kozmetikai cégek képviselői is megjelentek. A Johnson & Johnson egy belső jelentésében közölte a folyadék elemzésének eredményét, amely szerint a készítmény hatóanyaga több enzim keveréke. A szer kizárólag környezetbarát vegyületeket tartalmaz, amelyeket a kémiai adatbankok újnak minősítettek. A jelentés javasolta a gyártási jog azonnali megvásárlását, mielőtt a Procter & Gamble cég megelőzi őket.

Majdnem elhallgattam a történet elejét, pedig a sikerhez vezető úton az első lépés megtétele a legnehezebb, a többi már csak egy Madonna megjelenésén múlik. Jim egyszerű cowboyként élt mielőtt vállalkozásba fogott. Hajnalban kelt, hogy időben ellássa az állatokat. A koránkelés ellen nem ágált, de a téli ködöket utálta. Szemüvege gyakran bepárásodott, de a szarvasmarhák körüli piszkos munka közepette nem vehette le, hogy megtörölje. Egy reggelen mégis kénytelen volt letisztítani, mert egy tehén képen nyalta. Addig törölgette, kenegette a marhanyálat az üvegen, amíg az újra átlátszóvá nem vált. Meglepetten tapasztalta, hogy az elkövetkező hetekben a legködösebb reggeleken sem párásodott be az üveg. A folytatást már ismerik…

Leave a Reply